Egyedül érzem maga, mintha be lennél zárva,s a szoba sötét falai vesznek körül. Egyedül vagyok. Várom hogy kivilágosodjon,s újra minden a régi és jó legyen.
Rájöttem miért érzem ezt, mégis összeszorult torokkal mondom ki: - Ez a magány.
Rossz érzés, olykor megtanít a jóra is... szenvedek.. szeretném,ha vége lenne ennek az egésznek, aki ismer tudja miről van szó. Hiába minden, itt úgy érzem senki se tud segíteni, még akiben megbízom.. Ő sem.
Mint említettem... szeretném ha végelenne, s bízom minden jobb lesz. Úgy érzem nem kértem sokat az élettől, csak boldogságot, de látom és érzem, hogy nem érdemlem meg.
Minden más...
Változott az egész...Rossz irányba.
S,ha mégis ott a remény...lehet már nemtudom úgy fogadni magamhoz mint a jó dolog. Ez annál rosszab lesz.
Gondolom nagyrésze az embereknek érzett már ilyet...tudja milyen mikor a szobája legsötétebb zugjában ül... és a nevét kimondja.
Fáj.
Ezen is túl kell lenni...tudom nehéz,mert ottvannak a régi emlékek amik állandóan emlékeztetnek arcára,s milyen volt ő valójában ,addig a bizonyos percig.
Illúzio.
Képzeld azt hogy egy álom volt, s mikor felébredsz könnyes szemmel mégis örülsz hogy megtörtént.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése