Nem is tudom...Megint rengeteget sírtam,akaratom ellenére.Azt hittem felerősödtem és minden máslesz, de valahogy mégse.megint eljött az a pont ,ahol nem bírtam tovább...Ki kellett adnom magamból mind külsőleg mind belsőleg...Ugyérzem lassal elfogyok és megemészt a szenvedés...Mintha valami dög lennék és felfalnának az éhező madarak,de előszőr a szívemet tépik ki helyéről és isszák édes véremmel együtt ,majd elégedetten elrepülnek...tényleg igy érzek,rendkívül rossz...Jólenne ezen változtatni,habár nem tudom hogyan lehetne, annyi mindent megtettem neki,annyi szemétségét eltürtem, minden egyes rossz dolgát eltűrtem és csöndben lenyeltem, de mégis ezt csinálta velem az élet... Minden nap gondolok a közös tetteinkre, közös utazásokra, csókokra és egyéb édes dolgokra...mégis fáj...mindennap ahogy visszagondolok legyengülök, majd egy napon teljesen és lehet feladom és nem küzdök tovább, lehet lassan bekövetkezik. Igen azt kívánom bárcsak ne ismertelek volna meg,láttam volna mosolyod, és foghattam volna kezed... de mégis mind megtörtént, lehet ez egy újabb próba volt az élettől, lehet azt akarja teljesen elhagyatott legyek, ne bízzak senkiben és gyengüljek amig csak tudok... lehet van sok barátom, és igen sokat jelentenek,sőt az egyik legfontosabb dolog az életemben,de hiába probálnak segíteni...ezen nagyon nem lehet. hiába ülnék le velük beszélni órákon keresztül,majd könnyes szemmel és remeggő kézzel búcsúznánk beszélgetés végén... ez mégse jó.
Hát elég furára sikeredett ez a bejegyzés...igen őszintén bevallom gyenge vagyok, újra és látszik ezen a bejegyzésen is.
Pusz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése